A teakészítés hagyománya

A zöld tea fogyasztása több évezred óta igazán népszerű Ázsiában, azon belül is elsősorban Kínában. Egy kicsit később tehető a terjeszkedése, azonban Indiában és Japánban is jellemző a rendszeres zöld tea fogyasztás. A 3.- 6. századig a zöld tea leginkább luxuscikknek számított, azonban ezután hamarosan a fejlődésnek, illetve a tömeggyártásnak köszönhetően egy sokkal nyilvánosabb elérés következett.  A Kínai Song dinasztia idején (960-1279) a teázás minden kínai család mindennapi életének szerves részévé vált, hasonlóan, mint a délutáni tea az angol kultúrában. 

A világon évente mintegy 2,5 millió tonna tealevelet állítanak elő, melynek 20 százaléka zöld tea. Kínában, Ázsia más országaiban, Észak-Afrikában, az Egyesült Államokban és Európában fogyasztanak jelenleg a legtöbb zöld teát.

A zöld tea és a teakészítés

A teára már a kezdetektől kezdve gyógynövényként tekintenek, élvezeti cikként csak később került az asztalunkra. A legenda szerint Buddha volt az, aki felfedezte a teát, mikor egy nap a meditációja közben csészéjébe egy tealevél hullott megízesítve így italát. Egy másik történet úgy tartja, hogy Bodhidarma lemetszette szemhéjait, hogy ne aludjon el meditálás közben. A mese szerint ezek a szemhéjak változtak tealevéllé. 

A teakészítés hagyománya

A teakészítés kultúránként eltérő folyamatokat hordoz. Az európaiak szokás szerint a leveleket lazán elhelyezik egy teáskannában, majd erre öntik a forró vizet. A  teát nem szabad öt percnél tovább áztatni (az áztatást az angolok brewing-nak vagy mashing-nek nevezik), mivel ezután tannin szabadul fel, ami csökkenti a teofillin és a koffein hatását, illetve meg is keseríti a teát. Néhány teát, például a zöld, az Oolong vagy a Darjeeling-et még ennél is kevesebb ideig lehet csak áztatni. Miután a levelek kiáztak egy teaszűrő segítségével távolítsuk el őket. A mai világban leginkább nem a levelekhez jutunk hozzá, hanem csak a filterekhez. Általában ezt forrázzuk le. Mivel már szinte mindenfajta teát lehet filterben kapni, ezért ez a 21. században nagyon népszerű módszer. Az igazi ínyencek viszont, még mindig a hagyományos kannában készített teát kedvelik.

A teakedvelők azt állítják, hogy a teát nem szabad megkeverni (angol: szellőztetés), mivel ettől nem lesz ugyan erősebb a tea, viszont hamarabb szabadulnak fel a tanninok, így szintén nagyobb eséllyel lesz kesernyés a tea. Szintén ez az oka annak, hogy nem szabad teljesen kifacsarni a teafiltert. Ha erősebb teára vágyunk,  akkor használjunk több tealevelet. Hogy a tannin-mentes tea megmaradhasson anélkül, hogy azt azonnal csészékbe kellene önteni egy második teáskannát használunk. A főzéshez használt kannához a legjobb a mázatlan agyag- vagy kőedény: általában a Yang-Xi kannákat tartják a legmegfelelőbbnek erre. A felszolgáláshoz használt kanna leggyakrabban porcelán, ami a hőt jobban megtartja.

A fekete teákat 100 fokos vízzel érdemes leforrázni, a zöld teáknak azonban elég 80-85 fokos víz is. Minél jobb minőségűek a tealevelek, annál alacsonyabb hőmérsékletű vízzel kell leforrázni, hogy ne sérüljön az antioxidáns tartalma.

A teát különböző adalékkal ízesíthetjük: népszerű a cukor, a méz, a citromlé, a citromsav, de a bor, a pálinka, a brandy, a rum, a vaj és a tej is egyre inkább megszokott teaízesítő. A legtöbb ínyenc nem használ tejszínt, mivel az túlerősíti a tea aromáját, míg a vaj, és a tej semlegesíti a maradék tannint. Amikor a teát tejjel fogyasztják, az ínyencek mindig a tejhez adják a teát és nem fordítva. Ezzel megelőzik a tej csomósodását, jobb emulziót és kellemesebb ízt nyerünk. A szeszes italokat, csak nagyon kis mennyiségben, közvetlenül a fogyasztás előtt adjuk hozzá, mert elnyomhatják a tea aromáit.